2011. március 16., szerda

Matyi beszámolója ...

Lelkigyakorlat nyolcadikban

Számomra igen fontos, hogy évente párszor az osztály összeül, és olyan dolgokat vitat meg közösen, amelyekről ritkán esik szó amúgy, és mégis nagy jelentőséggel bír. Kiváló alkalom volt erre ez a hétvége.
Úgy érzem, hogy a húsvétról, a Nagyböjtről ez alkalommal nem sok szó esett, noha épp abban az időszakban járunk. Az idei rekollekciónkon most sokkal inkább az emberi gesztusok, érzések, tulajdonságok voltak a középpontban. Csoportokra bomlottunk, hogy közösen vitassunk, beszéljünk meg egy-egy fontos emberi erényt, és gondolatainkat megosszuk a többi csoporttal, s a tanárokkal is. A lelkigyakorlat egyik fő témája nagyjából ez volt, a feladat egyöntetű sikerével.
Az efféle kirándulásokon általában részt vesz egy pannonhalmi atya is, hogy hivatásával, élettapasztalatával mutassa számunkra az utat, példát. Idén hozzánk Antal atya látogatott el. Sokat jelentettek számomra az atya szavai, gondolatai. A nyolc boldogság volt a főtárgy, mély mondanivalóval, történetekkel, tapasztalatokkal. Antal atya szavai engem nagyon megfogtak, elgondolkodtattak.
A rekollekció többi részét közös sportprogramok, túrák képezték a szinte már tradícióként a köztudatban lévő tábortűzzel és rengeteg bringázással. Mindent összevetve nagy élmény volt számomra ez a pár nap, sok új ismerettel gazdagodhattam alatta, és szerintem nem csak nekem változott kissé a világnézetem ez a pár nap alatt.

Dobolyi Mátyás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése